2010. május 12., szerda
Minden
Húúú 1000 éve nem írtam már ide, de nem volt időm, sem ihletem. Most, hogy lezajlott az érettségi véééégreee már lesz időm. Törvényszerűség,hogy az élet mindig kicseszik velem, ez a szerencsétlenség most sem hagyott cserben... Az érettségim annyira jó lett, mint amilyenre számítottam.. egy fos, de nem is érdekelne ha nem tanultam volna, de egy csomót tanultam rá, és azé így eléggé igazságtalan. De nem is számít annyira (csak azért az önbecsülésemnek jó lettek volna a jó jegyek), mert már úgyis van elég pontom, bár az én esetemben semmit nem szabad elszólni! Nem tudom miért utál engem ennyire a sors, de állítólag egyszer fent, egyszer lent.... szal most csakis valami jó jöhet már!:D Szeretettel várom teával meg sütivel.:D Na majd még alkotok vmit a közelmúltban, üdv mindenkinek!:D Mindy voltam...:D
2010. május 4., kedd
Rég volt:)
Szóval akkor irjunk megin vmicskét a nagyközönségnek már,Utoljára kedden irtam meg a velem kapcsolatos goldokat,most megin ittvunk.
Lássuk csak, azt hiszem bizton mondhatom h az elözö hetem kedd után nyugalmasan telt el,leszámitva azt h annyira beteg voltam h haggyuk is és még most is kisért ennek az eredménye.7végén semmmmiii nem volt,bár lenéztünk pénteken hangiba,szokásos pro társaság,ugyanugy mint a városba,lehangoló...
Most vasárnap vissza máté barátunk is felnézett érettségi szünet végett,lájtosan eltoltuk a napot ahogy tarjániakhoz méltó volt
Hétfö,hétfö...hát ugy tudnám bevezetni h igencsak foglalkoztat a dolog h legyene még nálunk egyáltalán vmi party,mert akármilyen részeg is az ember igencsak nehéz elviselni azok társaságát akik kinyirják hőn szeretett lakásunkat,bármily mocskos már igyis:D
megittunk geci sok mindent össze vissza ahogy elövan irva,majd maciborozó,ahogy kell.
Néhány embernek sikerült annyira szétcsapnia magát h az kössz és megalapozták kicsit a rossz hangulatom,de ezen gyorsan tullendülve a maciba felcsaptam 1-2 macifröccsöt és máris helyreállt a rend.
A helyzet felém továbbra is változatlan szar az élet,igazságtalan és ugy szar ahogy van minden,továbbra sincs semmi ugy ahogy akarom és minden szarul alakul...
Kezdem ugy érezni h ez az év nem az enyém lesz,már most.Aki kéne nem lehet az enyém aki pedig lehetne az nem kell,de lehet h ilyen az élet rendje:)
Továbbra is csak a barátokra tudok támaszkodni és velük tudok együtt élni mert más most nincs és ugytünik elöre látható idöben nem is lesz...
Legközelebb már gyorsabban irok már bármilyen eseménytelennek is tünnek a dolgok:P
Respect

2010. április 27., kedd
Vagy Várjááááááááá
Húúú gyerek,már most itt érzem az idöt arra h megin hevitsek vmi irományt mer továbbra is oylan feldobós az életem,kicsit igy Berze barátom uj postját olvasva,engem is betalálgat pár dolog aztán hű de nagyon jó már tényleg:D még jobbabbabbabb:D
Szal kezdeném most igazán Szombatnál.Tomi szülinapja,isten volt,legalábbis nekünk.Neki már annyira nem volt feldobós mert a barátnöjével gondok adódtak és ez igazából meghatározta az egész kedvét utánna ami nem volt jónak mondható.Mi csak a szokásosnak mondható keveréseket nyomtuk,kezdvén az 5 literes Lafiestával ami végül összetört és elfolyt belöle 2 liter:D[what a shame] :D ,töménytelen mennyiségü viszkikóla,garrone kiséröként:D,tequila és 1 kis cataflamos borosviszkis keverés melléje,csak h jólegyen:D
Hát képzelhetitek a vasárnap elég offolós volt igy,kisebb fajta másnap:D alig birtam összeszedni magam,felfelé vezető busz uton pestre beiskómáltam legalább 1 órácskára:D
Hétfő reggel szokásos angol,majd go home,és elkezdtük tervezgetni a majdna késöbbi esti programot amire végülis mint sejthető volt a fő alanyok nem jöttek:D igy szerencsénkre ádám ugy döntött mégis h elözö hét után ujra velünk tart, 1 barátjával:D
Kellemes meglepetésként ért h a barátja 1 leányzó volt,akivel naon jó összehaverkodtunk nagy forma volt,SZABOLCSI:D Ennyit elég is róla tudni ,ő ugy gondolta:D
Hát 4en megittunk 2 üvegecske jóféle tequilát majd éjfél után elindultunk a maciborozóba,de kifele menet sikerült megin összetüzésbe kerülni kedves szomszédainkal,bár most nem értettük mit vétettünk de hát ez már 1 ilyen bicó,lassan félünk már kimenni a lakásból is nehogy betaláljanak:D
Miután felvettük a kötelezönek mondható adagunkat a Diófán elindultunk hazafele csak hogy egyéb okok miatt lényeg h lefujták Csonti szemét gázsprayel amitöl igen csak nem látott az öreg jóideig:Digy még 1 kisebb kitéröt kellett tennünk Adélékhoz h kimossuk a szeméből a ganét.Hazafele természetesen kicsit rosszkor kapcsoltunk és későn szálltuk le a buszról,szal sétálni kellett hazafele még a bizti kedvéé.:) A nap pedig azzal zárult,vagy mondhatni ugyis gyakorlatilag h indult:D hogy ancsával még sikerült kis msn partyt baszni 5 ig:D ugy h neki fél7kor kellett kelnie.kiváncsi vok sikerült-e:D
Szoppantyú

2010. április 23., péntek
Zene
Furcsa, hogy a hangulatunkat mennyire tükrözi az a zene amit hallgatunk bizonyos napokon, de nálam pl. szokott olyan is lenni, hogy a zene változtatja meg a hangulatomat. Példa, mikor szarul éreztem magam és Patti belinkelt egy Béla Spears számot akkor jobb kedvem lett, pedig am rémes az a zene, de vicces. Szerintem nagyon jó, hogy létezik a zene, mert jobb kedvet csinálhat, vagy elgondolkodtat..., bár vannak olyan zenék amit meg arról szólnak, h ezaz tedd belém, meg mindent csinálj velem (nem konkrétan velem)de ezek csak a pénzről szólnak. Nem azt monodm h ezek a zenék nem jók mert tök jól hangzanak, de nem olyanok mint egy Cserháti Zsuzsa örök sláger...:D
2010. április 22., csütörtök
Mostanság =)
Hmm..Hmmm lássuk csak.Utoljára vasárnap postoltam tehát csak megkellene ejtenem ujra persze csak a rendszeres olvasóink kedvéért:D
Kérem szépen a hétfő reggeli keléssel indult,majd irány a suli,angol...A kómával küszködtem de sikeresen befejeztük az órát és jöttem haza sziesztázni még 1et az este elött ugyanis tervbe volt véve 1 kis offolás péterfy és mackóborozó utirányba:D
Aki itt volt sztem élvezte az estét mindenképpen,mert naon jól elvoltunk,aki nem pedig,hát vessen magára:)
Már alapbol ugy kezdtünk h bázint elfelejtette elhozni a pipához a csövet.Szerencsére koki naon ügyesen feltalálta magát és az FHM hátoldalából csövet hajtogatva celluxxal a pipához erösitettük:D Igazi tarjáni megoldás:D
Persze mondanom sem kell h viz helyett koccintós,vodka,garrone és tequila pörgette fel a pipa izét:D
Emellé járult még a szokásos ivásunk ami igen jó mennyiségben sikerütl.
Az "alapozás" után,ami nekem mondjuk 7 tekilát jelentett:D stb..átmentünk még juditékhoz h elhivjuk magunkal öket is,de sajnos nem jártunk sikerrel.
Igy csak mi foylattuk tovább utunkat a maciba:D további pár feles vodkával és csocsóval keritve töltöttük az estét amelyet mindenki sztem elégedetten zárhatott,talán ádámka nem aki ebebukta a szemüvegét a bakkártyáját és még a kocsmából is kidobták kb:DDehát mi már csak igy nyomjuk:D,ha vmit csinálunk,csináljuk jól:D
Keddi programomat azt hagyhatjuk ugyis ahogy van,punnyadás folyamatosan mint a szar,alvás,gépezés alvás gépezés-ben tudnám kifejezni a napot:D
Szerda is gyengén indult de ancsa szerencsére felvetette az öltetet h milenne ha benéznénk a FIN-re a sörsátorba és meginnánk ezt azt...Hát ez megint csak ugy sikerült h délután 2-3 fele már elég szép állapotban voltam,köszönhetöen a Házmestereknek( 3decibor+ 2 deci szóda):D
Ma igazából angolon kivül nem csináltam semmit, a menedzsmenthez kellene hozzákezdeni mert hiszen magától nem csinálódik megXD de majd mindennek eljön az ideje:D
Elöreláthatóan pedig csak annyit h Szombaton Bátfai Tamás barátomnak szülinap,ahol igen igen csak csattra tesszük magunkat majd valószinüsithetöen:)
A végén megkell emlitenem h a mai 1 szomorú nap:(
Szeretnék részvétet nyilvánitani Emesének és Anikónak is az édesapjuk miatt,nyugodjék békében.

2010. április 19., hétfő
Kis Péterfy:)
Na ha már felkeltem most igy 3 után kedves csontos kollégának köszönhetöen,ugyanis a Bebaszinó Casinoról apro totál hulla részegen érkezett meg:D, gondoltam postolom már a mai napom legalábbis, ami Ancsa drágámnak köszönhetöen naon jóvolt,szeretettel várjuk öt legközelebb is;)
Na de reggeli kelés F1 miatt,hát mit ne mondjak nem naon érte meg azért felkelni h lássam a Ferrarit szerencsétlenkedni:D A nap korai részei unalmasan tölt el kis filmezéssel köritve. majd 2:40essel felhevitettem magam pestre ahol már ancsa várt a stadionoknál h megkezdjük a kis esténket,pardon én vártam ugye rá mert még a disznó öléssel nem végzet elég koráááán:D:D Elég az hozzá h a tescoba bevásáoltunk 1600 Fté ugy h piát is megoldottuk vmit kisebb vacsorát sikerült heviteni a kis kuktánknakXD Ami ugyan cseppet megégett stb de összességében igyis burzsoá volt erre a lakásra nézve...:D a vacsoráát(ami végülis csak krumpli lett ugye a hus leééégése okán):D leöblitettük a jóféle koccintóssal majd komoly pokerezésbe kezdtünk ahol természetesen én nyertemXDXD:D nah jó nem egészen nah de mind1,hagyni kell a lányokat is érvényesülni:P:D Összességében naon jó kis napom volt igy legalább:) Holnap,azaz már ma este pedig majd ujratölthetünk és este is kitombolhatjuk magunkat ha Isten is ugy akarja:D
U.I. Csonti hozzászólása a témához: SSSSSSSSSSinter:D ennyit tudtam kicsikarni belöle:D
legközelebbi viszontlátásra:D ami monnyuk lehet holnap este lesz majd ha alkoholmámoros állapotban elkap az ihlet:D
Nah szoppantyú:D

2010. április 17., szombat
Hát igen
Ma jöttem haza a hatalmas 1 napos osztálykirándulásból... Na volt ott minden zűrzavar, ahogy az lenni szokott, de engem ez már rég nem foglalkoztat. Azonban rengeteg emberben csalódtam kellemesen, akik gondoltak rám, és bár ezt nem fogják soha elolvasni, de én legbelül hálás vagyok nekik, hogy ilyenek voltak és hogy megváltoztatták az emberek általános viselkedéséről kialakított véleményemet. Eddig akikről azt hittem, hogy szemetek, kiderült róluk, hogy emberségesebbek, mint azok akikről ezidáig csak pozitív gondolataim voltak, és mennyire igaz, hogy az tud a legjobban bántani akiről sosem hinnénk. Valaki azt mondta régen, hogy egész életünk során tanulunk, és annyira igaza volt, és ezt csak most értettem meg. Sosem leszünk elég "teljesek" ahhoz, hogy az életünk tökéletes legyen és már nem is törekszem rá, csak egyszerűen élem az életem. Vannak olyan emberek akik azt csinálnak szinte amit akarnak, mindig ott lesznek a baj áthidalása után, és mindig érdekled őket, mindig barátok lesznek és nem a saját hasznukat lesik, hanem azt hogy nekem is jó legyen. Ez nagyon ritka, hogy valaki megtalálja azt a személyt aki veled van mindig, és egy igazi Barát. Akármilyen fos is történhet velem, megnyugtat a tény, hogy van valaki akiben bízhatok és ez segít a mindennapokban. By Mindy...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)